Mire készülj októberben a szerelem és a párkapcsolati boldogság terén?


Az ismert amerikai párkapcsolati szakértő és spirituális tanító, Chuck Spezzano, The Love Pack elnevezésű gyógyító kártyáit hívtam segítségül, hogy megtudjam, milyen energiák támogatják októberben a szerelmes, szeretetteljes kapcsolatok kialakulását, ha még egyedül vagy, és elmélyülését, ha már melletted a társad.

Ami akadályozhat: Fájdalom
Ami a megoldást hozza: Kockázatvállalás
Ami megszületik: Új szerelem


Igazából szerelem – októberi szerelmi előrejelzés




1. lap: Fájdalom

Igen, a fájdalom az, amit mindannyian szeretnénk elkerülni. Aki egyszer is átélte már, hogy valamije fáj (akár a testében, akár a lelkében), az igyekszik a jövőben úgy élni, hogy semmiképpen se kerüljön ilyen helyzetbe többé. De néhány évtized megtapasztalásai után arra is ráébredünk, hogy ez lehetetlen. Olyan, mintha a fájdalom elkerülhetetlenül része lenne az életünknek. Így az történik, hogy az elkerülésre vonatkozó nagy igyekezetünkben csak még több fájdalmat halmozunk fel, mivel a bezárkózásunkkal egyre inkább megfosztjuk magunkat minden örömteljes élménytől.

Furcsán hangzik, de a fájdalommal egyetlen dolgot tehetünk: engedjük lenni. Ha nem állunk ellen neki, ha nem akarjuk mindenáron, hogy azonnal múljon el, akkor úgy, ahogy jött, távozik is. Sokkal hamarabb, mint gondolnánk.

Ha kificamodik a bokád, és annyira fáj, hogy nem tudsz lábra állni, teljesen természetes, hogy beteget jelentesz, ágyba bújsz, vagy a kanapéra kucorodsz, felpolcolod a lábad és pihensz. Időt adsz a gyógyulásnak. Mindez kevésbé természetes akkor, amikor lelki fájdalom ér. Sokáig én is azt gondoltam, ha összetört a szívem, azzal nem kell foglalkozni, majd elmúlik. Attól, hogy állandó szomorúság ül rajtam, még nem áll meg a világ, tennem kell a dolgomat, mint máskor. Azóta már tudom, ez tévedés: a lelki fájdalom sebei is akkor gyógyulnak be a leggyorsabban, ha tudomásul vesszük a létezésüket, és megadjuk magunknak azt az időt, támogatást és gyengédséget, amire ehhez szükség van.

Akinek összetört a szíve, annak arra van szüksége, amit a kártyán is látsz. Magához kell ölelnie a szívét, és engedni, hogy a könnyek átmossák, kitisztítsák, meggyógyítsák. Ilyenkor jól jönnek azok a barátok és családtagok, akik valódi szeretettel fordulnak felénk: nem adnak tanácsot, nem akarnak azonnal kihúzni a bajból, csak ott vannak, és a jelenlétükkel támogatnak. Megkérdezik, mire van szükséged, és azt megadják neked.

Ezért aztán úgy tűnik, októberben arra( lesz lehetőségünk, hogy kisebb-nagyobb fájdalmainkkal találkozva új módon viszonyuljunk hozzájuk. Így, ha bármilyen fájdalom ér, most ne kezdd el szidalmazni magad. Ne gondold azt, hogy már megint rosszul csináltál valamit. Légy gyengéd magaddal. Öleld át magad fizikailag is, lélekben is, és vedd körbe magad kedves, szeretetteljes, vigasztaló szavakkal. Amikor így cselekszel, a fájdalom gyorsan és magától elmúlik.

2. lap: Kockázatvállalás

Vajon miként hozza minderre a megoldást épp a kockázatvállalás? Hogyan lehet ez a fogalom egy gyógyító alapelv?

Ha megnézed a kártyán látható képet, a válasz már részben meg is érkezett. A szerelem és a párkapcsolati boldogság sokszor egy kockázatosnak tűnő, belső utazás végén vár ránk. Egy másik emberrel való intim kapcsolat kiépítése nem sikerülhet akkor, ha folyamatosan a biztonságra játszunk.

Honnan tudhatod, hogy a biztonságra törekszel? Például onnan, hogy szinte mindig mérlegelsz. Ha állandóan azon gondolkodsz, vajon mit kellene mondanod, tenned, érezned ahhoz, hogy a másik felfigyeljen rád, megszeressen, és aztán veled is maradjon. Ilyenkor nem vagy önmagad, és ez a hozzáállás hosszú távon rendkívül fárasztó.

Volt alkalmam a saját bőrömön megtapasztalni, hogy nem is működik. Egy alkalommal úgy éreztem, nagyon kell vigyáznom arra, hogy a kedvesem közelében mit mondok és teszek, mert egy rossz mozdulat, és elijesztem. Teljesen hiábavaló volt mindez, mert ettől függetlenül is továbbindult, amikor ennek eljött az ideje. Én viszont rettenetesen elfáradtam abban, hogy állandóan a háttérbe szorítottam magam, és olyan próbáltam lenni, amilyen nem vagyok. Ezért a kapcsolataidban a kockázat azt jelenti, hogy már a legelejétől kezdve bátran vállalod magad, és nem próbálod meg kitalálni, hogy milyennek kellene lenned ahhoz, hogy a másik szeressen. A kockázat azt is jelenti, hogy őszinte vagy magaddal és a környezeteddel: felismered, hogy egy adott helyzetben milyen érzések jelentek meg benned, és erről beszélni is hajlandó vagy. Kockázatot vállalsz tehát akkor, amikor nem másokról, hanem saját magadról beszélsz. Amikor nem kívül keresed, hogy kit hibáztathatnál, hanem belül nézel rá arra, vajon mit lenne szükséges meggyógyítanod ahhoz, hogy az öröm és a boldogság állandóan jelen legyen az életedben.

Hogy ez miért kockázatos? Azért, mert olyasmit találhatsz, ami talán elsőre nem tetszik. Aminek a felismerése jelentősen kimozdít a komfortzónádból. Aminek hatására erőteljes változások indulnak el az életedben. De csak ez a módja annak, hogy olyan párkapcsolatban élj, amely szerelemmel és boldogsággal tölti meg az életed.

Az októberi energiák ezért sok olyan helyzetet teremtenek majd, amelyben lehetőséged nyílik arra, hogy kockázatot vállalj, vagyis másként reagálj, mint ahogy szoktál. Ehhez bátorságot és erőt gyűjthetsz az alábbi fohásszal:

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Hadd legyek az a bátor, erős lélek, aki valójában vagyok, és aki tudja, hogy veled mindig biztonságban van. Kérlek, állj mellém, fogd a kezem, és vezess. Küldd el hozzám angyalaidat, hogy átölelve tartsanak, amíg megteszem azokat a lépéseket, amelyektől eddig annyira féltem. Tudom, hogy a veled megtett út végén a kedvesem szerelme vár.

3. lap: Új szerelem

Biztosan ismered azt a bizsergető érzést, amikor egy új szerelem elkezdődik. Ilyenkor nevetés, öröm, felszabadultság költözik a szívedbe, és úgy érzed, minden lehetséges. Nos, ez az érzés vár ránk októberben. Mindez akkor történik meg veled, ha újra kinyitottad a szívedet. Valójában nem szükséges hozzá senki és semmi: az érzés szíved kinyílását kíséri. Úgy tűnik, ez akkor érkezik meg, amikor egy új partner megjelenik az életedben, ám a valóságban fordítva van. Amint kinyílik a szíved, a kedvesednek lehetősége nyílik arra, hogy megjelenjen, és te észre is vedd.

Ugyanez az érzés kísér minden új kezdetet, ezért figyelj rá nagyon. Amint egy reggel úgy ébredsz, hogy ez az érzés ott ragyog benned, tudd, hogy valami elkezdődött. Onnantól kezdve már nincs más dolgod, mint kíváncsisággal figyelni, vajon mi az az új, ami fokozatosan kibontakozik majd. Ne légy türelmetlen, és ne akard meghatározni a végkifejletet. Egyszerűen csak engedd, hogy az új szerelem energiája egyre nagyobb mértékben kitöltse az életedet, és elhozza számodra mindazt, amire szíved mélyéről vágysz.

Megvalósuló vágyakkal teljes, szerelmes októbert kívánok neked!

Sarkadi Kriszta
szeretetterapeuta
www.igazabolszerelem.hu

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A HANG A FEJBEN

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

222

lap tetejére